Ennek örülni fog: olyan frissítések jönnek a Windowshoz, mint még soha
Kisebbek lesznek hamarosan a Windows 11 frissítései, így gyorsabban töltődnek le, és települnek majd.
Kisebbek lesznek hamarosan a Windows 11 frissítései, így gyorsabban töltődnek le, és települnek majd.
Egyszerűbb lesz áttekinteni a telepített programokat a Start menüben, köszönhetően egy teljesen új nézetnek.
Javítja a lefagyó, esetenként eltűnő tálca problémáját a Windows 11 legújabb frissítése. Mutatjuk, hogyan telepítheti, ha önnél is használhatatlan az egyik legfontosabb rendszerelem.
Érdemes azonnal telepíteni a Microsoft által kiadott valamennyi frissítést, ugyanis egy sor súlyos hibát javítottak a Windowsokban és számos más programban.
Mindenkinél elkezdte bevezetni a helyesírás-ellenőrzést és az automatikus javítást a Jegyzettömbben a Microsoft, így nem lesz gond, ha elütött valamit – ezentúl vagy aláhúzza, vagy önállóan javítja a program.
Két Windows 11-változat támogatása is a végéhez közeleg. Mutatjuk, melyek ezek, és mire kell számítson, ha még ezeket használja.
A végtelen újraindulás mellett a tálcát is tönkreteszi a Windows 11 júniusban kiadott egyik frissítése.
Akinél már települt, annál komoly galibát okozott a Windows 11 nemrég kiadott frissítése: folyamatosan újraindulhat tőle a rendszer. Van azonban egy megoldás, még ha kissé bonyolult is.
Egy súlyos, nulladik napi hibát is javítottak a Windowsban, de összesen több tucat kisebb-nagyobb lyukat tömtek be a Microsoft szoftvereiben.
Egyelőre nem jelenik meg a mesterséges intelligenciára épülő, Recall nevű funkció a Windows 11-ben, noha a Microsoft ígérete szerint néhány napon belül minden új típusú Copilot+ PC-n elindult volna.
El lehet felejteni a kábelt, az androidos: telefonról is böngészhető lehet minden, amit a számítógépén tárol.
Nem lehet többé offline fiókot létrehozni a Windows 11 telepítésekor, ügyeskedve sem – a Microsoft felszámolta a lehetőséget.
A bejelentése óta a kritikák kereszttüzében volt a Recall, a Windows 11 újdonsága, ami mindent elment, ami a képernyőre került. A Microsoft most több ponton is csavar a funkción, így még biztonságosabbá téve azt.
Bármilyen, telefonnal lefotózott szöveget ki lehet másolni hamarosan a Windowsban, ami megkönnyítheti a dokumentumok digitalizálását.
Egy ideje már a levegőben volt, de most beverték az utolsó szöget is több Windows-program koporsójába: hamarosan végleg, visszavonhatatlanul búcsúzik a Cortana, a WordPad és a Tippek is.
Nincsenek elragadtatva a szakemberek a Windows 11 minden pillanatról képernyőképet készítő funkciójától. Már a brit adatvédelmi hivatal is a Microsofthoz fordult, hogy bővebb információkat kapjon az újítás adatvédelmi aspektusairól.
A Windows 11 rendszer számos beállítási lehetőséget kínál, amelyek az egyszerű felhasználók számára is könnyen elérhetők. A tévedés lehetősége azonban benne van a pakliban, szóval nem árt egy rátermett segítség. Például a Microsoft mesterséges intelligenciája.
Csempék ugyan már nem lesznek, a widgetek azonban visszatérnek a Windows 11 Start menüjébe. Érdekesség, hogy nem úgy, ahogy a legtöbben először gondolnák.
Alapértelmezés szerint aktiválhatja a BitLocker lemeztitkosítást minden Windows-telepítésnél a Microsoft, ami biztonsági szempontból jó, teljesítmény tekintetében azonban okozhat problémákat.
Ezúttal nem a Linux előnyeinek ismertetésével próbált kitűnni egy Linux-kedvelő, hanem inkább azzal, hogy egy olyan segédprogramot írt, amely egy az egyben kiűzi a hirdetéseket a Windows 11-ből. Kérdés persze, mit szól mindehhez a Microsoft.